Október 15-én tartotta a Szövetség ez évi második Bírói Szemináriumát. Míg áprilisban a bírói testület utánpótlásának fejlesztése volt a cél, most a magas danos kendókák bírói továbbképzésére került sor. Az oktatást Abe Tetsushi (kendo renshi 7. dan) szakmai igazgató tartotta. A két egységből álló szemináriumon 15 jelentkező vett részt. Először a kihon bíráskodás szempontjait vették át a jelenlévők, majd a shiai bíráskodás lényegi elemei kerültek bemutatásra.
A kihon bíráskodás szemléltetésre a résztvevők egymás küzdelmeit elemezték és tették a szemináriumot gyakorlatiasabbá, érthetőbbé. Egy-egy küzdelem után Abe mester véleményezte a látottakat.

A szeminárium után a nemzeti kendo keret válogatott férfi csapta tartott soron következő közös edzését. A tréning első felében a versenyzők jigeikot végeztek a magas danos kendókákkal, majd intenzív uchikomi és oikomi geikoval zárta a válogatott a szombati felkészülést.
Forrás: Mihalik Hunor